Sziasztok!

A mai gyöngyszem egy krimi dráma keverék. Ez nem egy szokásos álomgyári mese, olasz vagy ír gengszterekkel, ahogy megszokhattuk. Brazil francia koprodukcióról van szó és bőven felülmúlja a legtöbb amerikai társát.

Két fiút követhetünk végig 15 éven keresztül, ahogy felnőnek Rio de Janeiro legszegényebb utcáin. A 60-as évektől a 80-as évekig figyeljük teljesen eltérő életútjukat, miközben mellékszereplők néha egész rövid élettörténetét ismerhetjük meg.

Az alkotás Fernando Meirelles és Kátia Lund közös rendezői munkájának gyümölcse. Bráluio Mantovani írta a forgatókönyvet Paulo Lins novellájából. Érdekesség, hogy ehhez hasonló remeket később egyikőjük se tudott létrehozni. Alexandre Rodrigues és Leandro Firmino karaktereinek a sorsát nézzük végig a film során. Annak ellenére, hogy jól szerepeltek a vásznon egyiküket se karolta fel túlzottan a filmipar. Igaz egyiküknek se volt túl nehéz dolga, a karakterek nem túl rétegeltek. Az előbbi narrálja végig a filmet és az ő szemszögéből ismerjük meg a többi szereplőt, illetve az egész életet a szegénynegyedben. Egy okos talpra esett karakter az övé, aki profi fotóssá akar válni és tudja, hogy érheti el álmait. Firmino karaktere pedig a szöges ellentéte. A teljes film alatt egy buta agresszív, de nagyon céltudatos gengsztert alakít. Mindkét figurát többször is vászonra vitték már, és talán picit unhatja is az ember ezeket a karaktereket. De mint már említettem itt nem a sablon ír, olasz, vagy ázsiai bűnözőkről van szó. Így még egyiket se láthatta az egyszeri mozilátogató. Itt ugyanis annyira élethű és valóságosnak érződő az egész, hogy az valami hihetetlen. Ez pedig nem a színészi alakításnak, vagy a remek forgatókönyvnek köszönhető, hanem az igazi főszereplőnek, Isten városának. A film legnagyobb erénye maga a hely ahol játszódik. Isten városát a 60-as években kezdték építeni Rio de Janeiro peremén, a 80-as évekre a Brazil nagyváros legszegényebb és egyben legveszélyesebb kerülete lett. Piti bűnözők és a terület egyeduralkodásáért harcoló bandavezérek és drogbárók jellemezték, persze az elnyomott szegénység mellett. Ez a helyszín varázsolja teljesen reálissá a történetet. Mindenki halhatta már, hogy a Copacabana partján sétálni felejthetetlen élmény, de három utcával beljebb járkálni már az utolsó élménye is lehet az embernek. Ez Isten városára fokozottan igaz, és az egész brazil mélyszegénységet és félig szervezett bűnözést úgy tudom elképzelni, ahogyan ez az alkotás bemutatja. Kőkemény, nem finomkodik és néhol gyomorforgató, ez mind igaz a képvilágra, de elsősorban a dramaturgiára. Mikor beleképzeljük magunkat egy-egy karakter helyébe és rájövünk, hogy akármilyen rossz, vagy elveinknek ellenmenő egy cselekedet, mi sem tudnánk mást csinálni és valószínűleg megtennénk, hogy tovább élhessünk abban a földi pokolban, amit Isten városaként ismernek.

Ha szeretnél egy remek krimi dráma keveréket megnézni, de unod a picit sablonossá váló hollywoodi darabokat, akkor ez a te falatod. De ha nem bírod a kemény jeleneteket, vagy csak egy kis könnyed kikapcsolódásra vágysz, ne ezt a bonbont válaszd.

Dávid voltam, Holnap ismét ajánlok valami finomat. Sziasztok!