Sziasztok!

Dávid vagyok, és jelentkezem a mai filmmel.

Ez a falat nem az az édes bonbon, mint a tegnapi Bosszúállók 2. Egy jóval mélyebb, gondolkodásra kényszerítő, amerikai-francia koprodukciót hoztam ma magammal.

A Still Alice egy igazi dráma. A Howland család életét követjük végig, Alice-re (Julianne Moore), az elismert nyelvész professzorra, és nem utolsó sorban, szerető családanyára fókuszálva. Alice-nek ugyanis egy neurológiai betegséggel kell megküzdenie. A film remekül mutatja be Alice és az egész család kálváriáját.

Ha valaki azt érzi, hogy ez egy Julianne Moore show, az bizony jól hiszi. Ha nem szereted ezt a fantasztikus színésznőt, akkor ne is olvasd tovább, felesleges. Amennyiben ezt a sort olvasod jól döntöttél, hisz mi sem mutatja Moore kisasszony rendkívüli színészi teljesítményét minthogy, a 2015-ös évben, ezzel az alakítással szerezte meg első Oscar-díját, harmadik Golden Globe-díját és első BAFTA elismerését is. Had említsek meg még egy szereplőt, Kristen Stewart, aki a „fergeteges” Hófehér és vadász, és Alkonyat széria után, elkezdett vezekelni. Megtanulta becsukni a száját. Barvó! Viccet félretéve, nem kapott nagyon sok szerepet, de tökéletesen oldotta meg. Alec Baldwin játssza a családfőt, nem annyira hangsúlyos a játéka, ahhoz képest, hogy mennyit szerepel a vásznon. Én picit mélyebben is bele mentem volna az ő lelkivilágába is. Nem tudom, hogy az alapműben, Lisa Genova írónő regényében, több szó esik-e a férj érzelemvilágáról vagy sem, de a filmben kihagyott drámai pontnak érzem ezt. Ha Valaki olvasta a könyvet, írja le kommentben, hogy mit tapasztalt.  De lehet, hogy a rendező és forgatókönyvíró páros Richard Glatzer és Wash Westmoreland nem akarta megosztani a fókuszt. Az operatőri munkában sok mindent nem lehetett elrontani. Egyértelműen nem a látvány a lényeg, hanem a mondanivaló. 101 percen keresztül követjük Alice leépülését. Nem romantizál túl semmit, nagyon megragadható az egész élmény, és garantáltan az fog járni a fejedben, hogy te mit csinálnál, ha veled, vagy ha egy közeli családtagoddal történne ugyanez. A film közepe táján Alice tart egy beszédet a betegségéről, ha behúz a film és éppen egy gyengébb pillanatodban vagy bizony meg tud hatni a monológja. A film utolsó pár mondata, viszont annyira jól sikerült, hogy szinte minden, amit a film közben éreztél picit megváltozik. Imádtam ezt a filmet és bizony pár nappal a megnézése után is feljöttek gondolatok, amin lehetett morfondírozni magamban.

Tudom ajánlani mindenkinek, aki szereti az elgondolkodtató, megindító drámákat, ha nem csak az agyatlan akciót, vagy yung adults filmeket szereted, akkor kötelező darab! Viszont, ha csak néznél valamit, ami kikapcsol, akkor ne ez legyen!

Dávid voltam, Holnap tovább válogatok a bonbonos dobozban. Sziasztok!